
Innostrada Tudástanszfer
Vannak akik nem csak beszélnek róla, hanem tudják is.
Vannak akik nem csak tudják, hanem azt is tudják, hogy hogyan - és vannak akik nem csak azt tudják, hogy hogyan, hanem hajlandóak azt meg is osztani.
A többi pedig már azok dolga, akik az emberiség felhalmozott tudástárából meríteni akarnak a maguk, és környezetük javára.
Az Innostrada tudástárban felhalmozzuk és megosszuk mindazon specifikus tudást, amely a korszerű menedzsmenthez, az innovatív vállalat kialakításához és igazgatásához szükséges. bővebben>>>>>
A legnagyobb kihívás a menedzsment számára ebben az évtizedben a globális versenyképesség kiépítése és fenntartása.
A második legjelentősebb kihívás abból fakad, hogy beléptünk az információs forradalom második fázisába. Az első fázist az elektronikus adatfeldolgozás jellemezte. A második fázis az automatizált döntéselőkészítés és a telekommunikáció révén jelent új minőséget. A döntéstámogató és szakértői rendszerek, az e-mail, az Internet és intranet rohamosan terjedő felhasználása információs és kommunikációs minták megváltoztatását kényszeríti ki, és ezzel új feladatok elé állítja a menedzsereket is.
A harmadik, a szervezetek életét, így a menedzsmentet érintő legjelentősebb követelmény a termékek és szolgáltatások kiváló minőségének biztosítása és folyamatos fejlesztése. A termékek és szolgáltatások ára, a vonzó kialakítása, a műszaki innováció továbbra is fontos tényező a fogyasztók szempontjából, mégis a világpiaci versenyképesség kulcstényezőjévé a minőség vált. A szervezetek számára világszerte megoldandó feladatot jelent az emberi erőforrások olyan irányítása, melynek révén minőségi termékeket és főként szolgáltatásokat nyújtanak egymásnak (belső vevők) és ügyfeleiknek (külső vevők).
Innovációs Konferencia
A Klaszter évente egy alkalommal Innovációs konferenciát szervez a Klaszter tagok, belföldi és külföldi Innovációs Szolgáltatók, és más érdeklődők számára.
A Innovációs Konferencia tervezett témái;
- Áttekintés a hazai és régiós kkv-k innovációs képességeinek aktuális állapotáról
- Innováció-menedzsment alkalmazások bemutatása (innovation tools)
- Innovációs Szolgáltatók szakmai tapasztalatcseréje, kapcsolatépítés
- Legjobb gyakorlat (best practice) megismerése
- Határon túli klaszterek bemutatkozása, kapcsolatépítés
- Közös projektek szervezése, partnerkeresés
- Kompetencia Klaszter stratégiájának, feladatainak áttekintése, operatív kérdések (zártkörű)
- Díj átadása (a régiós kkv-k innovációs kompetencia fejlesztéséért legtöbbet tett szolgáltatónak)
"Pegazus vagy hintaló" címmelKlaszter Konferenciát szerveztünk a klaszteresedés hazai sikereiről és kudarcairól 2008 augusztus 08-án Debrecenben
|
Benchmarking klub - találkozók negyed évente
A legjobb gyakorlat alkalmazásának lehetőségét “benchmarkingnak” nevezzük. A módszer lényege saját gyakorlatunk elemzése, mások gyakorlatának megismerése, a kettő összehasonlítása. A benchmarking kulcsszava a “legjobb gyakorlat”: olyan megoldást jelent, ami máshol kiemelkedően jól bevált.
A Klaszter benchmarking klubja a klaszter tagok számára biztosít megismerési lehetőséget olyan bevált megoldásokra, amelyeke valamely tagnál már beváltak. Benchmarking klub, - szakmai találkozók, bemutatók szervezése, a belső~, a stratégiai~, és a kompetencia~, illetve a versenytárs~ (vagy kompetitív) benchmarking elemek egyaránt felhasználásra kerülnek.
A klub törekszik hazai és külföldi benchmanrking partnerek felkutatására, amelyek saját bevált példáik bemutatásával hozzájárulhatnak a klaszter tagok fejlődéséhez.
A benchmarking klub a klaszter szolgáltatási kínálatán keresztül külső, nem klaszter tagok csatlakozását is lehetővé teszi.
Csoportépítő tréningek
A klaszter tagság motiváltságának, együttműködésének fejlesztés területén csoportépítő tréning sorozatot szervezünk, - amely a belső bizalmi tőke megteremtésére, az együttműködési és belső kommunikációs technikák erősítésére fókuszál.
![]() |
Audit eBookTudta Ön, hogy egyre több társaság ma képtelen arra, hogy gyorsan és eredményesen alkalmazkodjék a piacaikon bekövetkezett változásokhoz? Bizony a többségük változatlanul a hagyományos innovációs- és technológia-stratégiákat követik, erőforrásaikat továbbra is saját technológia-készletük fejlesztésére összpontosítják, vagyis arra, hogy egyedi, minél inkább a maguk speciális igényeire szabott technológiákat állítsanak elő.
|
![]() |
Komplett ISO-9001/2001 Minőségirányítási rendszer
Tekintse meg, hogy mit kaphat! Nézze meg, hogy mi mindent tartalmaz egy felépített ISO-9001 Minőségirányítási rendszer, a maga teljes kiépítettségében, komplex mivoltában. Érintse meg, ízlelje és szagolja meg! Nézze meg egy építőipari virtuális kisvállalkozás teljes rendszerét a maga nyers, célorientált és eredményes mivoltában. bővebben >>>>>>
|


"Pegazus vagy hintaló"
címmel